Louhi - 31. fejezet

 A Kalevalában Louhi, az Északi Asszony ellopja a Napot és a Holdat, így a világ sötétbe borul, lefagy, az emberi élet pedig ellehetetlenül – Szerényen, erre a névre keresztelték a feléjük közeledő vihart. Skyler, Caleb és Gólem három apró porszem voltak csupán a halott sivatagban ehhez a gigászi csapáshoz képest.

  Meneteltek a biztonságot jelentő bázis felé. Öngyilkos küldetés volt ez, de más választásuk nincs. Mögöttük az addig otthonként szolgáló Apophis, mely az ismeretlen kór martalékává lett, illetve a tomboló, mindent felemésztő vihar. Csak előre lehet már menekülni.

  Gólem és Caleb egymás mellett mentek, köztük, kissé hátrébb Skyler, így szemmel tudta őket tartami. Gólem szinte le sem vette a szemét Calebről, hiába haragudott még rá mindig, ő maradt az egyetlen biztos pont az életében. A férfi összetört arccal bámult a lábai elé. Belül rettegett és folyamatosan járt az agya; mi lesz, ha majd odaérnek? Egyáltalán, hogy jutnak be? Ha nem sikerül, Skyler végez velük. Ha valahogy mégis sikerül, jó eséllyel akkor is végük, csak később. Rátámadni és megpróbálni elvenni tőle a fegyvert nagyon kockázatos. Hiába vannak ketten, nagy a valószínűsége, hogy egyikük megsérül. Egy balul elsült mozdulat is halálos lehet... Ha megsérül a szkafander, végük. Ha nem képesek továbbmenni, utoléri őket a vihar és végük. Egyszerűen nincs jó végkimenetel. Ráadásul egyre gyengébbnek is érezte magát. De nem szokványos módon, nem sima kimerültségről van szó. Nagyon jól tudta, mi ez. Pontosan ezt érezte, mielőtt összeesett a Skylerrel való dulakodás közben; légszomj, zsibbadó végtagok, a testen végigfutó tompa de gyors fájdalomhullámok. A szeme káprázott és folyamatosan egy távoli búgó hangot vélt hallani. Mint egy lázroham és durva másnaposság keveréke. Plusz az űrruha okozta kényelmetlenség és a stresszhelyzet is kínozta. Nem lesz ez így jó...

  Habár haladtak egész jó tempóban a bázis felé, az még mindig ijesztően távolinak tűnt, a mögöttük sötétlő a vihar pedig egyre élesebben volt kivehető. Skylernek, egészpontosan Louise-nak feltűnt, hogy Caleb lassul. Az AI figyelmeztette a nőt, hogy talán valami gond lehet, vagy készül valamire, így akár a bejutás is veszélybe kerülhet. Skyler ez alapján úgy döntött, elébe megy a dolognak;

 – Közeledünk. Jó lenne előre tisztázni a tervet.
 – Milyen tervet...? – kérdezett vissza morogva a férfi.
 – Annak a tervét, hogy hogyan juttatsz be minket a bázisra.
 – Terv az nem nagyon van. – sóhajtotta. – Meglátjuk, hogy mik lesznek a lehetőségeink.
 – Azt egyedül is meg tudom látni. Azért vagy itt, mert azt mondtad, be tudsz vinni. Ha hazudtál, annak hamar a végére járok.
 – Nem kell rástresszelni, oké? Van elképzelésem, csak nem konkrét.
 – Akkor halljuk azt az homályos elképzelést!
 – Nem akarnám kijátszani a kártyáimat... Hisz akkor mi hasznomat vennéd?
 – Nem érted! Nem lesz időnk rögtönözni. Tudnom kell, hogy jutunk be!
 – Oké... Vannak csempészútvonalak, a légkiömlő csatornákon át.
 – Légkiömlő...?
 – Igen. Az UCZ-nek egy egyedi légcserélő rendszere van. A bázis többi részével ellentétben szimplán kieregetik a kiszűrt használt levegőt. Ezt részben tudatosan is alakították így, hogy legyen egy rés a pajzson. Viszont azt tudni kell, hogy a nyomáskiegyenlítőknél vámosok vannak.
 – Vámos?
 – Így nevezik azokat, akik a csempészeket beengedik. És megsarcolják őket. Nyilván... Semmit sem tudsz a marsi alvilágról?

  Nem, Skyler vajmi keveset tudott az ottani illegális ügyletekről. Néhány szürreális rémtörténetet hallott csak a New Midlands-ről, pontosabban annak egy gettós részéről. Elég ostobán hangzott ez is; megvámolni a csempészeket... Persze ez az egész egy nagy bűnszervezet része, mely az ''élni és élni hagyni'' elve alapján működik a bázis többi, hivatalos része mellett. A New Midlands a legfontosabb és legnagyobb bázis, a bolygó kapuja, ugyanakkor igencsak kétarcú. Ez volt az első kolónia a Marson, mely azóta hatalmasra duzzadt. Olyannyira, hogy kissé túl is nőtte magát...

  Mivelhogy bolygón belüli és bolygóközi csomópont is, hamar felütötte a fejét a probléma, hogy azok, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak vagy nem akartak visszatérni a Földre, ott ragadtak. Aztán, már egyből az ilyeneknek létrehozott átmeneti állomásra kezdték küldeni a bázisok a problémás dolgozóikat. A létszám igencsak meghaladta az objektum a befogadóképességét, konfliktust okozva a bázison belül. Ez persze a korrupt vezetést nem kifejezetten érdekelte, majd mikor kezdett elszabadulni a pokol és egyfajta gerillaháború alakult ki, kötöttek velük egy alkut. Áttelepítették őket egy be nem fejezett új szektorba, ahol minimális ellátással magukra hagyták őket. Önrendelkezést kaptak annak fejében, hogy távol tartják magukat a bázis többi részétől. Így jött létre az UCZ – Uncontrolled Zone, amit a helyiek csak a Szeretet városaként neveznek. Ez persze egy lehetetlen helyzetet szült, a bázisrész egyből a bűn melegágyává vált, titkos átjárással a Midlandsre és a többi bázisra is.

  Miután elbocsátották, Skyler is a New Midlands-re került volna átmenetileg, persze nem az UCZ-be, hanem a hivatalosan működő átmeneti telepre. Groteszk módon amúgy működnek börtönök a Marson, mint a Tartatus Montes, ahonnan Monroe-ék is jöttek, csak épp nem azok kerülnek oda, akik a Marson követtek el valamit. Az igazságszolgáltatás a Földön is komplikált, poliszonként vagy szövetségenként markáns különbségekkel. A marsi kolóniák, mivel nem politikai entitásokhoz, hanem profitorientált cégekhez tartoznak, ilyen szempontból szürkezóna, igazságszolgáltatás nem nagyon van.

  Skyler közben elemezte a kilátásokat; Caleb elképzelése a bejutásról nem tűnt valami stabilnak. Azt gondolta volna, hogy ha már ilyen sötét múlttal és kapcsolatokkal rendelkezik, valami konkrétabb terve lesz ezt illetően. Ebbe elmélyedt egy picit... Miért is gondolta egyből, hogy a férfi be tudja vinni őt gond nélkül a bázisra? Szimplán megkérdezte tőle, ő meg rávágta, hogy igen. De miért nem gondolt akkor a részletekre? Ez nem vall rá... hogy lehetett ilyen meggondolatlan? – Épp elkezdte volna magát ezen felhergelni, mikor ismét az a bódító nyugalom öntötte el ismét. Nem volt vele tisztában, de Louise volt az. Folyamatosan blokkolja az agyában az aggodalom, félelem, szorongás jeleit, hogy tisztán logikusan gondolkodhasson. Ez viszont úgy tűnik, azt is jelenti, hogy a hibáinak következményeit sem tudja a helyén kezelni.

  Ugyanakkor még így is hasznát veheti ennek a kettőnek. Caleb nagyobb eséllyel fog tudni szót érteni azokkal a vámosokkal, Gólem pedig lojális verőember és függ Calebtől. Másnem élő pajzsnak jó lesz – futtatta a gondolatmenetet magában Skyler, amiben Louise is egyetértett vele. A sors, azonban másképp alakította az elképzelést...

 – Mi bajod? – rivallt rá Skyler Calebre.

  A férfi térdre rogyott, a sisak adóvevőjén át hallották, ahogy rendszertelenül vesz mély levegőket.

 – Szarul vagyok... Nem bírom.
 – Hogyhogy?
 – Mondom rosszul vagyok, mit nem értesz ezen? – szólt vissza erélyesen Caleb.
 – Felállni! – Skyler ráfogta a fegyvert. Nem hitt neki, azt gondolta, csak figyelemelterelés, csapda.

  Nem érkezett válasz, csak négykézláb támasztotta magát.

 – Azt mondtam, állj fel, vagy lelövöm a dagadékot! – A pisztoly csöve ezúttal a kővé dermedt Gólemre vetült, de hasztalan.

  Caleb végül a földre rogyott és rángatózni kezdett. Gólem odarohant és habogva próbálta lefogni. Persze ez semmit nem segített.

  Skyler kezdte belátni, hogy mégsem átverésről van szó.

 – Mi baja van? – Nem érkezett válasz. – Mondom, mi a baja?
 – Kell neki a lötty! – ordította Gólem.
 – És van nála...?

  Gólem csak dünnyögött fölötte magatehetetlenül. Egyértelmű volt a helyzet; súlyos elvonási tünet, több cucc nincs, így halálra van ítélve.

  A roham nem tartott tovább fél percnél. Skyler odalépett, a férfi még lassan vonaglott. Szemei fennakadtak, a szája tátva. Már csak agonizált, mint egy partra vetett hal. Így sajnos nem lesz hasznára... Azonban abban a pillanatban mégsem ez futott át az agyán. Sajnálta. Azért nem ezt érdemelte volna. Tényleg rendes tag volt a maga módján, többször is kisegítette őt. Valóban önzetlenül vigyázott erre a szerencsétlen Gólemre is. Skyler érzései majdhogynem keserűségbe csaptak át, azonban mint egy áramütés szaladt rajta végig a szenvtelenség.

  A jelenség nagyon zavaró volt Sklyer számára. Megbénította, hogy egy ilyen erős érzelem nem tud a felszínre törni. Furcsa, feszítő érzés támadt benne, a torka szorított, mint amikor sírna az ember, de nem tud. Végül ez az irritáló tehetetlenség késztette cselekvésre. Mellé térdelt és leoldotta a férfi sisakját. Ezután egyből felállt és hátat fordított neki. Nem akarta látni, amit a testével művel a nyomáskülönbség.

  Gólem megsemmisülten gubbasztott és nyögött mellette. A világa megszűnt, az egyetlen, akire számíthatott ebben kegyetlen és kaotikus világban, nincs többé. Szó szerint felfoghatatlan volt neki a helyzet, nem csak a kognitív képességei miatt, hanem mert annyit jelentett neki az az ember.

 – Kövess, ha életben akarsz maradni! – Ennyit vetett neki oda Skyler.

  Habár nem látszott rajta, ő is felfúlt volt. Amennyire csak a Louise által szűk ketrecbe zárt érzelmei engedték... Épp ezért, nem is tudta megfogalmazni, hogyan érez, leginkább zaklatottságként lehetett volna leírni.  Egy ártatlan ember halála miatt, akit a társának tekintett. Hogy ő magának kellett végetvetnie a szenvedéseinek, hogy azt a félnótás melákot ekkora veszteség érte, és hogy ilyen kellemetlen, feszengő űr támadt benne mindemiatt... A fejében viszont más sem visszhangzott, mint a küldetés fontossága.