Süllyedő hajó – 9. fejezet

  Skyler egyedül ült a vonaton. Szorongott, utálta azt a járművet és a helyet, ahová vitte. Nehéz volt eldönteni, mi feszélyezi jobban; hogy a kupolán kívülre kellett mennie, vagy, hogy a kolónia leghatalmasabb emberéhez tart elbeszélgetésre. Minden perccel egyre közelebb került az elkerülhetetlen véghez, minden perc egyre elviselhetetlenebbé vált.

  Mindez ráadásul egyeztetés nélkül... Habár Dawson hívatta nemrég, eleinte nem állt szándékában elmenni hozzá, csak miután Freya meggyőzte róla. Most pedig, hogy találkozna vele, nem érte el, nem tudott időpontot egyeztetni vele, így találomra állít oda.

  A szerelvény üres volt, műszakközi menet, ami rakományt vitt át, csak az ő kedvéért csatoltak rá egy utasszállító modult, nagy nehezen. Már a terminálra is vonakodva akarták beengedni, főleg, mikor azt hangoztatta, nem ér rá a következő, munkásokat vivő járatra várni. Mivel Dawsontól visszajelzést nem kapott, így behívója se volt, csak a rendszer által rögzített telefonbeszélgetésre tudott hivatkozni, amit Cynthiával folytatott – aki ugye azóta már nem is dolgozik ott. Az volt a hatalmas szerencséje, hogy egy újonnan kinevezett állomásvezető volt szolgálatban, aki nem akart konfrontációt, de nem ért el egy felettest sem, így a száját húzva, de kiállított neki egy vendégbelépőt.

  A vonaton ülve gondolkodnia kellett volna azon, mit fog mondani, de nem tudott. Teljesen le volt blokkolva, csak az visszhangzott a fejében, hogy mégis miért csinálja ezt? Utána pedig automatikusan jött a válasz egy belső hangtól; "Megérdemled, hogy megtudd mi történt vele." "Ne vedd semmibe az áldozatát!" "Egészen biztos, hogy nem halt meg... Lehet, te vagy az utolsó reménye!"

  Ezek Freya szavai voltak, akit abban a pillanatban mindenkinél jobban utált, ugyanakkor tudta, hogy hálásnak kell lennie neki a segítségért. Kiégett és zaklatott volt. Rohadt nagy tehernek élte meg az egészet, minden porcikája csak arra vágyott, hogy elmehessen onnan. Minél messzebb attól az egésztől, rendesen vágyott arra a sorsra, amit a kirúgásakor vizionált; visszatérni a Földre és csendben szenvedni, törleszteni.

  Az út túl rövid volt a lelkizésre. Amint a vonat elkezdett a végállomás felé kanyarodni, és a szűk ablakon meglátta a kohó tornyait, összeszorult a gyomra. Rossz emlékek és érzések fogták el, kis híján pánikrohamot kapott. A fejét fogta, zihált és csak hintázott az ülésen. Úgy érezte sok ez neki, erre már nem képest...

  Annyira megviselte a pár perces vonatút, hogy az érkezés teljesen kiesett neki, szinte semmire nem emlékezett rá. Azt se tudta igazán, merre kellett volna mennie, csak ment előre, rá sem nézve senkire. Itt-ott felmutatta a vendégbelépőjét, és hamarosan a bányakapitányság épületében találta magát. Az kongott az ürességtől, perceken keresztül mászkált ott úgy, hogy egy lélek nem jött szembe. Az egész komplexum legrosszabb zuga volt az a hely, dizájnosnak szánt, de leginkább csak nyomasztó. Épp, mint amilyennek egy földtől elrugaszkodott film díszleteit elképzelhetjük; vörös falak, barna kőpadló, gyenge, meleg árnyalatú világítás. Mindez persze a vörös bolygót és a bányásztevékenységet jelképezte volna, de jobban emlékeztetett valami pokol-imitációra.

  Miközben az üres folyosókat rótta, volt egy olyan érzése, hogy valami nagyon nincs itt rendben. Habár még soha nem járt ott korábban, biztos volt benne, hogy okkal nem talál senkit. Valami bűzlött...

  Mintha csak a sors keze lenne, mikor elhaladt egy nyitott ajtó mellett, megpillantott egy férfit, aki neki háttal matatott valamit. A bejárat melletti táblára pillantott; Ryker Dawson, vezérigazgató.

Dawson szúrós tekintettel nézett vissza rá, zavartból kemény stílusra váltott.

Az igazgató mély levegőt vett, próbálta összeszedni magát, nehogy a végén rosszul jöjjön ki a helyzetből.

– Hölgyem... Kérem, bocsásson meg a hangnemért, nem vagyok jó az ilyesmiben! – Halkan, szinte morogva beszélt. – Fogadja őszinte részvétem a férje elvesztéséért. Mindnyájunknak súlyos veszteség, ami a fiúkkal történt. Az történt, hogy... Elszabadult egy fúrógép, ami többek halálát okozta. Baleset volt, nem emberi mulasztás.

Csend, Skyler csak bámult maga elé. Lüktetett a nyakán az ér, dühöngött. Tudta, érezte, hogy Dawson hazudik.

  Skyler csak zihálni tudott dühében, remegett az alsóajka, ökölbeszorított kezei szintén. Dawson csak meredt rá gyilkos szemekkel, mindketten azt várták, mit tesz a másik. Végül a nő lépett először, a bárszekrényről elkapott egy drága whiskyt, és az asztal széléhez vágta. Az élesre tört üveget Dawsonra fogta.

Dawson kicsavarta a kezéből az üveget, Skylert pedig a nyakánál fogva a falhoz vágta.

– Most már nagyon elegem van belőled, hallod? Hazatipegsz és kussban maradsz, amíg el nem visznek erről a tetves bolygóról! Megértetted? Mert ha pattogsz, megtalállak és kinyíratlak! Szó nélkül fogod élni a szaros kis életedet, világos? Figyelni foglak, odalent a Földön is, ehhez tartsd magad!

Mikor fuldokolni kezdett, elengedte. A földre rogyott és krákogott.

– Minthogy örülnél neki, hogy megúsztad ennyivel és visszamehetsz! – folytatta. – Sőt, annak is örülnöd kéne, hogy megszabadultál attól az aberrált fasztól.

Skyler értetlenül ránézett.

– Ugyan már... Komolyan azt hitted, nem látja senki mit műveltek otthon? Némely perverz személyfelügyeletis arra verte ki, hogy ostorral vered, meg dolgokat dugsz fel neki. Bár nekem személy szerint jobban tetszett, amit az orvossal csináltatok. – Vigyorgott visszataszítóan.

 Skylernél elszakadt a cérna, felpattant és Dawsonnak esett, megint. Ütni-vágni kezdte, a legnagyobb kár, mit okozni tudott, hogy csúnyán arcon karmolta. A férfi lekevert neki egy nagyot, mire elterült a padlón.

– Rég ütöttem meg nőt, nem is arról van szó, hogy ellenkezik az elveimmel... De nincs időm azzal szarakodni, hogy elsikáljam a következményeit. Úgyhogy még egyszer, utoljára mondom; húzz innen! Vagy megöllek. Nekem se lenne kellemes, mert sok melóval járna, de Istenemre megteszem, ha nem takarodsz el!

Skyler felszakadt száját törölgetve feltápászkodott és elindult kifelé.

– Emily, tájékoztasd a portaszolgálatot, hogy Skyler Thompson sajnos egy baleset során megsérült, de nem igényelt orvosi segítséget. Minél hamarabb vissza kell térnie a városba, így kísérjék el a terminálig és tegyék fel a legközelebbi vonatra! Az elmúlt öt perc felvételeit pedig töröld!

  Skyler sokkosan tántorgott a vörös folyosókon. Karkötője folyamatosan pittyegett és zaklatta az észlelt sérülések miatt. Önkívületi állapotban volt, remegett, tombolt benne az adrenalin. Legszívesebben visszament volna és addig ütötte volna Dawsont, amíg egyikük mozog. Nem is azért nem tette, mert súlyos következményekkel járna, hanem mert már nem maradt hozzá ereje. Fizikailag is nagyon le volt gyengülve, az utóbbi napokban alig tudott enni, aludni, és mentálisan is a végletekig kimerült.

  A hazaút nagyon kínos volt, bár nem neki. Egy munkásokkal teli vonaton ült, sokak még emlékeztek is rá akkorról, mikor még odakint dolgozott. Feszélyezett csend ült a máskor szótól hangos modulban. Senki sem tudta hová tenni, hogy a frissen megözvegyült Skyler mit keres ott ziláltan, felrepedt szájjal. Egy volt kolléga megpróbált vele beszélni, részvétet nyilvánítani, de minekután nem válaszolt, sőt, mintha észre sem vette volna, inkább ignorálták.

  Mielőtt a vonat visszatért a városba, az űrkikötőt látta az ablakból. Épp elkapta, amint egy gép felszáll. Kis gép volt, személyszállító egység, kb. 25 fős, ami elég ritkán fordult meg ott. Egyből tudta ez mit jelent; Ryker Dawson és szűk sleppje elhagyta a bázist, menekülnek. Valamit tudnak, amit mások (még) nem. Valami rossz közeleg, aminek valószínű köze van Nolan halálához is. Süllyed a hajó, és a patkányok hagyják el először.

  Érkezés után csak állt a terminál bejáratánál hosszú percekig. Most mi legyen? Semmi érdemlegeset nem tudott meg, illetve az már egészen biztos, hogy Nolan halott. Az, hogy miként halt meg, már nem fog kiderülni, Ryker magával vitte ezt a mocskos titkot.

Ott állt volna még talán órákig, de nem várt dolog történt; Freya közeledett felé.

  Valóban nem volt teljesen magánál, olyannyira, hogy amíg Freya el nem kezdte ráncigálni, fel sem tűnt neki a vészriadó. Szirénák harsogtak, vörös lámpák villogtak, nagy gáz volt. A hangosbemondón automatikus szöveg futott;

  Figyelem, ez nem gyakorlat! Sérülés keletkezett a kupolán, nyomásvesztés lépett fel! A szektort lezártuk, mindenki haladéktalanul keresse fel a legközelebbi óvóhelyet! Rendezetten és nyugodtan haladjanak! – ismételgette magát.

  Szerencsére a legközelebbi óvóhely épp a terminálon volt, így azonnal biztonságba tudtak vonulni. Kis tülekedés alakult ki a bejáratnál, a biztonsági őrségnek tettlegességig kellett mennie egy pánikba esett csoporttal szemben, akik mindenáron be akartak jutni az adott óvóhelyre, holott a másik legközelebbi mindössze százötven méterre volt. Kis késéssel, de végül lezárták a bunkert. Ötvenen ácsorogtak odabent. Hiába tartottak védelmi gyakorlatokat havi szinten, mindenki halálra volt rémülve. Először került testközelbe az az iszonyatosan kiszolgáltatott helyzet, ami egyébként mindig is benne volt a levegőben, hiszen, mint azt mindenki tudta; egy törékeny burokban élnek.

  Az az újonc terminálvezető rádiózott, aki a belépőt adta neki. Harminc sem lehetett, még szemlátomást ő is meg volt rémülve. A hangján lehetett hallani, bár megpróbálta acélozni magát.

  Skyler lassan felocsúdott a katatón állapotból, remegett, nem értette, mi történik körülötte. Freyát kezdte keresni, aki eltűnt mellőle. Végül a mosdóblokkból tántorgott elő. Leült a sarokba, és sóhajtozott.

– Figyelem emberek! Ehm... Egy kis figyelmet kérnék! – szólt a bennlévőkhöz az ifjú állomásvezető. – Kérem, mindenki őrizze meg a nyugalmát! Senkinek nem új a helyzet, számtalanszor elpróbáltuk már, ez sem különb. Nem kéne több olyan balhé, mint az előbb. Tehát; a protokoll értelmében, mint legmagasabb rangú a jelenlévők között, én leszek az óvóhely parancsnoka, követniük kell az utasításaimat. Akinek valamilyen egészségügyi problémája lépett fel, kérem jelezze!

Az alkalmi parancsnok folytatta az eligazítást;

– Bizonytalan ideig kell itt tartózkodnunk. A hiba okát egyelőre nem ismerjük, folyamatos tájékoztatást fogunk kapni a központtól!

– Francokat! Nagyon jól tudják odafent, hogy mi a gond, de fingjuk sincs, hogy oldják meg... – jegyezte meg epésen Freya Skylernek. – Nekem se ment, nekik se fog.

– Biztonságban vagyunk az óvóhelyen, míg a problémát el nem hárítják! – Hangzott a parancsnoktól.

  Alighogy ezt kimondta, Skylert rettegés fogta el. Amint belegondolt a hallottakba, szemei kitágultak, remegni és zihálni kezdett. Freya lekevert neki egyet;

  Skyler nem igazán jutott szóhoz. A helyzet, amibe kerültek már eleve sok volt neki, nemhogy még ez a világmegmentő akció... Zsongott a feje, mindenhogyan egy roncs volt. Nem maradt semmije és senkije, egy kvázi kriptában csücsült, abszolút kilátástalanul. A mellette kuporgó Freyára nézett, aki láthatóan még rosszabb bőrben volt, lélegeznie is nehezére esett, de küzdött. Egy hosszú percnyi gyötrődés után azt mondta;

– Rendben, csináljuk! Ha már valószínű úgyis kinyuvadunk, legyen értelme.