Parazita – 35. fejezet

K.D. hazudik, nincs más magyarázat. Egyértelmű, hisz eddig is csak ártani akart Skylernek, ez is a tervének a része. Meg akarja ingatni a bizalmát Louise-ban, hisz már tudja, hogy nélküle milyen gyenge és esendő lenne. De ő ennek nem dől be... Nem vehetik el tőle a védőangyalát.

  Ilyen és ehhez hasonló, gyenge lábakon álló érvekkel kábította az AI a Skylerben iránta ébredő gyanakvást. Ha egyvalamivel nehezen boldogul egy mesterséges intelligenciának, az az emberi érzelmekben való eligazodás, nemhogy még azok befolyásolása. A külső ingerek, azaz Gólem és K.D. papolásának kizárására Louise végül egy drámai módot talált; szó szerint kizárta azokat, alkalmi süketté téve a nőt. Habár az agyának tudatos részét nem volt képes befolyásolni, egy istentelen fülzúgást okozni még tudott. Eközben a fentebb sorolt mondatokat szajkózta a fejében, ám a fordulatot mégiscsak egy külső inger érte el; vizuálisan. A cellában heverő Szputnyik romjai közt megpillantott egy kártyát, azon pedig egy varázslatos szót; Aeolis III.

  Skyler ösztönösen felé nyúlt, a kezébe vette és pszichotikusan bámulni kezdte. Kapva az alkalmon Louise ezerrel küldte felé a küldetés fontosságáról szóló intelmeket. Az elmélyült állapotból végül a parancsnok óbégatása billentette ki;

 – Hé, te! Mi bajod, süket vagy!?

  Skyler azonnal felpattant. Abbamaradt a fülzúgása, igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna addig.

 – Azt mondtam, húzd a beled a kihallgató szobába! Szipus ribanc... – Trent tudatmódosítószer hatásának tudta be a nő furcsa viselkedését. 

  Azalatt a pár lépés alatt, amíg a kihallgatóba értek, a parancsnok végig szorította a felkarját, lökdöste és szidalmazta. Azt is felrótta neki, – nem kevésbé szebb szavakkal – hogy a jelenet, amit rendeztek a cellában megzavarta az előző kihallgatást, így elég dühös rá. Mindeközben Louise persze nem volt tétlen, ezerrel gyártotta a szcenáriókat Skyler fejében, keresve a kifelé vezető leggyorsabb utat. Habár a cél még mindig igen távol volt, egyre közelebb és közelebb kerültek hozzá; az Aeolis-i belépő egy egyértelmű jel, hatalmas segítség, a következő lépés pedig az kell legyen, hogy innét kijusson.

  Nem teketóriázott, Skylert önmagából kifordítva olyan útra térítette mely talán a lehető legtávolabb állt volna tőle abban a szituációban; mihelyst a marcona parancsnok a szobába taszigálta, elfogta a tűz. Louise feltekerte benne a nemi vágy és gátlástalanság kapcsolóit. Az asztalnál ülve kihúzta magát, kitolva kebleit, szemeivel majd felfalta az egyébként visszataszító megjelenésű férfit. Ő persze egyből felfigyelt a jelekre... Számtalanszor látott már nőket, akik ilyen módszerekkel próbálják kihúzni magukat a bajból, ez viszont más volt. Furcsa módon őszintének tűnt, mintha tényleg be lett volna rá indulva...

  Eleinte még értetlenül állt a helyzet előtt Trent, viszont néhány pillanat alatt megfordult a dolog. Az előbb még azon fortyogott, hogy emiatt a hülye nő miatt bent kell töltenie még ki tudja hány órát, hogy balhézott itt a többi söpredékkel, most viszont már annak lehetőségét fontolgatta komolyan, hogy milyen jó lenne végre dugni egyet... Amennyire egy összetett pszichológiai talány az ember az egyik oldalon, olyannyira elképesztően egyszerű ösztönlény a másikon. Néhány jól elejtett csábos mozdulat, egy kívánó szempár, telt ajkak, meg persze a szobát ilyenkor megtöltő feromonok és a többi már jön magától. Csak testbeszéd zajlott köztük, így a kihallgatás körülbelül másfél percen belül tettlegességbe fulladt. A parancsnok rusnya arcára vigyor ült ki, utasította az objektum operációs rendszerét a kép és hangrögzítés leállítására. Skyler, miután látta a fogadókészséget felállt az asztaltól, lassan odalépdelt, közben pedig levette a felsőjét. Rögtön a tárgyra tért, a férfi ágyékához nyúlt...

  Ironikus, de mégiscsak volt egy szemtanú; a szobában strázsáló droid végig nézte az állatias jelenetet, persze nem kifejezetten érintette meg. Egyetlen dolga a parancsnok biztonságának garantálása volt, azt pedig látta, hogy veszélyben éppen nincs... Hacsak persze azt nem vesszük, hogy így biztosan átadta neki Skyler a porladásos kórt. De hát ez egyáltalán nem volt szempont Louise számára, a gyeplő pedig az ő kezében volt. Ami azt illeti, még plusz előny is, hogy a szex által természetesen felszabadult hormonok (dopamin, oxitocin és endorfinok) csak könnyebbé tették számára a nő irányítását.

  Az aktus nem tartott sokáig, a parancsnokban viszont elég mély nyomott hagyott ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon a Sklyerhez való hozzáállása. Trent amúgy sem épp a tisztességéről és kötelességtudatáról volt ismert, így nemes egyszerűséggel futni hagyta a foglyot. Mivel szinte Skyler volt az egyetlen nő aki eddig valóban önfeledten élvezte a vele való közösülést, a férfi ezt élete legjobb menetének könyvelhette el. Akárcsak Skylernek, neki is elöntötte az agyát a rózsaszín köd. Bele sem gondolt abba, milyen következményekkel jár majd ez.

  Amellett a hatalmas kontraszt mellett sem mehetünk el szótlanul, ahogy Skyler – Louise nyomására persze – a betegség kockázatának ellenére odaadta magát, holott nem sokkal korábban még kész lett volna az Apophison meghalni, nehogy kiszabaduljon a kór. Nyilván, Trent nem az a fajta, akiért különösebben kár lenne, egy undorító féreg, de jó eséllyel így el fog terjedni magán a bázison is.

  Skyler szimplán kisétált. A dolog végeztével Trent önelégülten elterült a széken és meztelenül pihegett. Skyler rá-rá vigyorogva magára kapta a ruháit és kiment az ajtón, a parancsnok nem tett ez ellen semmit. A celláikban veszteglő Gólem és K.D. tátott szájjal nézték, ahogy elhalad előttük a folyosón. K.D. utánaszólt valamit, de a nő nem akarta meghallani.

  Sikerült hát, kijutott. A fogda ajtaján kilépve viszont el kellett gondolkodnia, hogyan tovább; a helyzet nem egyszerű. Ugyan van belépője az Aeolis bázisra, viszont odáig valahogy el kéne jutnia. Nem tudja igazolni magát és nincs egy vasa sem. Egyetlen választása maradt, fel kell lógnia egy gépre, esetleg elkötni egyet. Louise ezerrel dolgozott az opciók számbavételén, lehetőségei azonban kimeneti eszköz nélkül korlátozottak voltak. Jelenleg csak Skyler fejében létezett.

  Végül az a terv született, hogy felkeresi a legközelebbi raktárbázist és az ottani adottságokhoz mérten próbál jutni valamire. Azért ezekre a helyekre nem olyan nagy dolog belógni, ráadásul mivel maga is ezen a területen dolgozott, némi tapasztalata is van. Ügyelnie kellett persze, nehogy elkapják, az jelentősen hátráltatná a tervet.

  Iratok és pénz nélkül a személyszállítás nem jöhetett szóba, ráadásul nem is lehetett tudni, megy-e oda egyáltalán valamilyen járat. Szinte semmit sem tudott az Aeolis III-ról. Egyedül azt, hogy valahol a Tharsistól délre, a felföldön van és hogy az Aeolis csoport alapvetően kis kutatóbázisokból áll. Logikus tehát, hogy egy ilyen helyen legyen az a speciális eszköz, amivel az adatkulcs tartalmához hozzá lehet férni.

  Maga a New Midlands egyébként egy lélektelen, funkcionális hely volt. Mindenhol szürkeség, csövek, vezetékek. Ahol volt is valamilyen, az összképet javítani hivatott burkolat, az szinte fekete volt a kosztól vagy hiányos. Persze Skyler egy egészen kis részét látta a hatalmas, több különböző objektum összefonódásából álló bázisnak. Habár elég csapzott volt, nem keltett feltűnést, teljesen elvegyült a kiégett járókelők között.

  A cargo terminálhoz eljutni komplikáltabb volt, mint gondolta. Majdnem egy egész napba telt, mivel több helyen is check-pointokba illetve strázsáló droidokba botlott. Már kezdett reménytelennek tűnni a dolog, míg váratlanul le nem szólította egy segítőkész idegen; épp egy étkezte mögötti sikátorban kutatott ételmaradék után, ami kényszerhelyzet volt persze. Mások is lófráltak még ott, lezüllött, részeges alakok. Egyedül ő volt köztük nő, így várható volt, hogy valaki konfrontálódni fog... Méregették, távolról oda vakkantott neki valamit egyik-másik. Végül egy alacsonyabb termetű, sötéthajú szakállas figura lépett oda hozzá, aki overallt viselt.

  Próbált vele szóba elegyedni, Skyler eleinte neglegálta, majd mikor az illető rékérdezett, mi a célja, merre tart, Skyler felfigyelt. Az idegen, aki nem mutatkozott be, felvarrójának pedig csak helyét lehetett látni, felajánlotta, hogy elvezeti őt a cargo állomáshoz. Skyler eleinte idegenkedett az öltettől, de végül más lehetőség híján, belement. Több rossz végkimenetele is lehetett a dolognak; például, hogy tőrbe akarja csalni, bár a testbeszédének és mimikájának elemzése után ez valószínűtlennek tűnt. A másik, hogy valamit kérni fog a dologért cserébe... Skyler egyedül saját magát tudná odaadni, akárcsak Trent esetében. Ha valami mást akarna, pénzt, drogot, egyebet, muszáj lesz menekülőre fognia, esetleg elintéznie. A fickó alkatát eltekintve nem lenne lehetetlen. Ám végül legnagyobb meglepetésére, ezek közül egyik sem következett be. Miután szerelőaknákon át az állomás közelébe jutottak, a férfi csak rá mosolygott és sok siker kívánt neki. Skyler, illetve Louise szinte zavarba jött... Valaki, aki önzetlenül csak úgy segített neki.

  A férfi végül Skyler értetlenségét látva még hozzátette;

 – Minden oké? Mintha nem lennél... önmagad.

  Ez eléggé megérintette Skylert akiben egyből feltört az az ösztönös bizalmatlanság, mely azóta gyötri, hogy K.D. közölte vele, Louise nem lehet a fejében. Azóta is benne motoszkál ez a diszkomfort érzés, melyet az AI minden erejével igyekezett elnyomni.

  Az állomásra bejutni szinte már nevetségesen könnyű volt. Az egyik kapu, melyen a teherautók ki-be jártak nem záródott rendesen. Akkora volt a hézag, hogy át tudta magát préselni rajta és nemes egyszerűséggel besétált a fel s alá járkáló automata járművek közt. Magába a raktárba már nem mert volna csak úgy bemenni, mert ott már detektorok figyelhetik a mozgást.

  Egy mondhatni ősi módot talált az épületbe jutásra; a Trójai faló módszerét. Az egyik dokkoló teherjármű rakterébe mászott és bebújt egy nagyobb csomagba. A rakodórobotok az elosztóból a raktárba vitték, ahol viszont szerencsétlenül egy polcrendszer második emeletén kötött ki. Nehezen szabadult a dobozból, és még nagyobb kihívás volt a polcról lejutni. Egy nagyot kellett ugrania, ami miatt meg is húzta a bokáját kissé. Eztán még jó sokat bolyongott, mire megtalálta amit keresett; a benti irányítópultot. A raktár alapvetően automata volt, a működést egy távolabbi irodából felügyelték, viszont volt egy pult bent is, szükség esetére. A rendszer szinte ugyanaz volt, mint ahol dolgozott, csak ő az induló gépek oldalán ténykedett.

  A pulton ki tudta keresni, indul-e gép az Aeolis III-ra. Mivelhogy a New Midlands intraplanetáris elosztóközpont volt, volt rá esély, azonban pechjére ez nem jött be. Nem talált az elkövetkező órákban olyan járatot mely még csak közlébe menne annak a térségnek. Ez így zsákutca és nem látszik a kiút...

  Skyler összetört, maga sem értette igazán, miért. Bár már az okokat nem is nagyon kereste, de olyan szinten elfogta hirtelen a sírógörcs, hogy levegőt is alig kapott. Önkénytelen és indokolatlan volt ez a reakció, amit leginkább a testi és mentális túlhajszoltság számlájára lehetett írni. Napok óta nem evett és aludt rendesen, az időérzéke teljesen elhagyta, a hormonjai hullámvasutaznak a magzat miatt és még egy ádáz gép is a fejébe költözött. Louise eleinte próbálta működésre bírni a szerencsétlen nőt, viszont hamar belátta, hogy jobb ha inkább hagyja egy kicsit, hogy az érzések és hormonok maguktól rendeződjenek. Elvégre a sírás egyfajta tisztítókúra a test és az agy számára.

  Vöröslő szemekkel, üresen bámult maga elé a padlón fekve. Louise ismét idejét látta a küldetés fontosságát csöpögtetni. Skyler teljesen kiégett, már nem tudta mi valós és mi létezik csak a fejében. Gondolatai nem jutottak tovább egy-két lépésnél, képtelen volt értelmét látni ennek az egésznek. Miért is kell minden áron arra a rohadt bázisra eljutnia...? Csak a hangokat hallotta a fejében, melyek lassacskán kezdték felőrölni.

 Mikor kitombolta magát és lenyugodott, Louise stratégiát váltott és gőzerőre kapcsolt. Skyler remegő kezeit a pultra irányítva kikerestette vele a legközelebbi szabad gépet. Immár úgy mozgatta mint egy bábot, a nő végtajgai önkénytelenül hajtották végre a fejében lévő chipből érkező utasításokat. Mindez rendkívül zavaró és helyenként fájó érzés volt. Rettegett, ösztönösen megrémítette, hogy nem ura a saját testének, az agyában keletkező rengeteg apró idegi kisülés pedig erős fejfájást okozott. Minden olyan gyorsan történt... Odabotladozott a géphez, anélkül, hogy halovány fogalma lett volna mit csinál, kinyitotta, bemászott, leült és beüzemelte. Beütötte a cél koordinátáit. Louise sem ismerte pontosan hogyan működik az a típusú gép, mert nem fért hozzá külső adatokhoz. Abból, amit Skyler látott és a meglévő általános ismeretanyagából generálással összerakta, hogy nagyjából mit kéne tennie. Bevált, a gép működésbe lépett. Na de a bázisról még továbbra sem tudja, hogy jut ki... Előtte fal van, mindeközben pedig a telep rendszerei észlelték, hogy beindult egy gép.

  Skyler csak riadtan bámult maga elé és egyre inkább zihált, ahogy az az inger érkezett Louise felől, hogy húzza tövig a gázkart. Végül az AI győzött, Skyler a fájdalomtól eltorzult arccal hátra vetődött az ülésben, nem is érzékelte a saját kezét, amint mozog és gázt ad. A gép egyenesen a szemben lévő falnak tartott, egyre nagyobb sebességgel...

  Louise, habár nem tudta biztosra, de nagy esélyt látott rá, hogy a gép komolyan strukturális károsodás nélkül képes lesz átütni az amúgy nem túl vastag falat. Mindez természetesen hatalmas robajjal járt, Skyler még a biztonsági öv ellenére is majd kiesett az ülésből, az őrült terv viszont bevált; kijutottak és a cél felé tartanak. Az ütközés után a gép még néhányat pattant a talajon, a robotpilóta viszont hamar korrigálta a mozgást és felemelkedtek.

  Skyler kapálózott, amint kiszabadult az ülésből a földre zuhant. Eluralkodott rajta a pánik; mégis mi a franc volt ez? Kis híján megölte őt ez a szar! Akarata ellenére áthajtott egy repülőgéppel egy falon, mi mindenre lehet még képes ez a beteg program?

  Céltalanul bolyongott, ösztönösen kiutat keresett, de persze az nem volt. Végül lekuporodott a sarokba és csak zihált, tekintetét egyik pontról a másikra kapkodva valamiféle potenciális veszélyforrást keresett, holott csak ő volt a gépen. Ő és a fejében élő parazita, a megfoghatatlan és legyőzhetetlen ellenség.

  Így a célegyenesben Louise már csak akkor küldött impulzusokat Skylernek, mikor valóban szükség volt rá. Minden a terv szerint halad, úton vannak a bázisra, az adatkulcs épségben, Skyler pedig még egyben. Annak esélye, hogy a rábízott küldetés kudarcot valljon minimális, nincs szükség több manipulációra.

  Skyler viszont túlélő üzemmódba kapcsolt, nem gondolkodott csak cselekedett; meg kellett szabadulnia a beléköltözött démontól, ki kell szednie azt magából. Miközben egy erre alkalmas tárgy után kutatott, furcsa mód Fred szavai sejlettek fel az emlékezetében. Igaza volt, ez egy ördögi szar ami megfertőzte és a markában tartja.

  Végül egy sérült műanyag burkolati elem darabját törte le, mely épp hegyes penge formájában vált le. Ez megteszi, ezzel ki fogja tudni metszeni a chipet. Amint a nyakához tartotta azonban, szinte áramütésszerű izomgörcs fogta el, térdre rogyott tőle. Nem hagyja magát a kis rohadék... Újra próbálkozott, de az egész teste megfeszült, hörgött a fájdalomtól. Mintha milliónyi apró tű szúródott volna belé, kívül belül. A földön fetrengett, saját testével küzdve de csak a felkarját sikerült megsebeznie.  Esélye sem nyílt a megfelelő helyre nyúlni az alkalmi szikével és eltávolítani a chipet. Bár ez amúgy sem lett volna okos ötlet, mivel szinte biztosan károsította volna a központi idegrendszert. De ez nem az efféle előrelátó gondolatok pillanata volt, hanem a vére, verítéke, küzdelemé és kudarcé.