Marionette – 34. fejezet

Nem hagyhatta futni, egyértelmű volt, hogy tud még valamit, amit nem mondott el... Ugyanakkor menekülőre is kellett fogniuk. Skyler a vállánál fogva megragadta K.D.-t és a kijárat felé taszigálta. Merő szerencse, hogy annak a raktárnak egy hátsó ajtaja is volt, mely az épület mögötti sikátorra nyílt. Annál kevésbé volt szerencsés, hogy várták őket...

  Ami azt illeti a konyhából egy a raktárba rohanó ember hívta fel Skylerék figyelmét arra az ajtóra, mely előtt egyébként egy halomban állt mindenféle lom, doboz. Az illető félre rúgta őket és kirohant, Skyler ösztönösen utána, maga előtt K.D., mögötte Gólem. Nagyon gyorsan történt minden, tök sötét is volt odakint. Majdhogynem nekiütköztek a sarkon strázsáló robotnak, Skyler az utolsó pillanatban figyelt fel az orra előtt felvillanó üzemi fényekre.

 – Állj! Igazolják magukat! – szólalt meg.

  A droid reflektort vetített rájuk, egyből a szemük elé kapták a kezüket. Ismerős volt a gép, egészen hasonló, hacsak nem ugyanilyen típusú biztonsági droidok elől menekültek  a Palladison, miután egyedüli túlélőként kijutottak az óvóhelyről Freyával és Creeddel.

 – Igazolják magukat! – ismételte.

  Nyilván parttalan lett volna vitába szállni vele, ahogy menekülni is. Be kellett látniuk, hogy nincs hova tovább... A normál eljárás az lett volna, hogy a droid szkenneli a chipjeiket, így azonosítva a kilétüket. Ez Skyler esetében nyilván nem vezetett volna eredményre, hisz azt még a Vulcanuson deaktiválták neki. A többiekről nem tudott, de jó eséllyel náluk is hasonló a helyzet, vagy ha mégsem, még rosszabb, révén egy szökött fegyencről és egy körözött kalózról van szó.

  A válasz nélkül maradt robot egy az épülettől nem messze álló szállítójárműhöz kísérte őket, amely többedmagukkal elhagyta velük a zónát. A bázis legális részén lévő elkülönítőbe tartottak. Ez tulajdonképpen szerencsés kimenetelnek is lett volna mondható, hisz amúgy rendkívül nagy kihívás lett volna átjutni a rendes bázisra, ugyanakkor csöbörből vödörbe kerültek, hisz ez az elkülönítő effektíve egy börtön volt.

  Az utastársak sutyorgásából az is kiderült, hogy mire fel volt ez az egész. Valóban nem szokványos, hogy az UCZ-be biztonsági robotokat küldenek át a bázisról, ez ellene van a két entitás közti nem hivatalos paktumnak. Azonban az utóbbi időben több, deportálásra váró őrizetes szökött át, így őket keresték. Az is a tudomásukra jutott, hogy épp ennek a megállapodásnak az értelmében, hogyha igazolni tudták volna magukat és kiderül, hogy más bázisokról jöttek, még ha priusszal is, hagyták volna őket futni. A razzia célja ugyanis nem a bűnözők kiszűrése volt, – azoknak effektíve joga volt ott tartózkodnia – csak azt a néhány szökevényt keresték. Ugyanakkor a biztonság kedvéért összeszedték azokat is, akik kilétét nem lehetett azonosítani.

  Mikor ezt K.D. meghallotta, az arca szinte eltorzult a dühtől. Nyilván, a fene gondolta volna, hogy jobban jár, ha felfedi a kilétét és ezzel a múltját. De talán odaát majd tisztázni tudja a helyzetet, és elengedik. Jobb esetben pedig még ettől a pszichopata nőtől és a gorillájától is megszabadul. A szóban forgó Gólem egyébként mit sem fogott fel a helyzetből, az újonnan bevésett személy, Skyler vele volt, így nem különösen izgatta magát. A nő pedig eközben agyalt. Gondolatainak malmát persze Louise hajtotta; valahogy kettesben kéne maradnia a kölyökkel, hogy tovább faggassa. Azután jöhet a szökés terve, hisz a küldetés következő lépése világos; meg van az adatkulcs, annak pedig az Aeolis III-ra kell eljutnia. Abban a pillanatban viszont türelemmel kellett lennie, kivárni a megfelelő pillanatot.

  Az elkülönítő majdhogynem olyan nyomasztó hely volt, mint az UCZ. Szürke falak, gyér világítás, szűk terek... De mi mást is várhattak volna egy börtöntől. Nem igazán kaptak felvilágosítást afelől, mi fog következni. Érkezésük után a robotoktól a helyi góré, C. Trent parancsnok vette át az irányítást. Nyilván nem mutatkozott be, a bilétáján látták a nevét és a rangját. Lekezelően és durván bánt az újonnan érkezettekkel (is), úgy beszélt, mint az állatokkal. Nem épp finom stílusával cellákba terelte őket, különösebb meggondolás nélkül. A keskeny helyiségek inkább hasonlítottak valamiféle karámra, rácsokkal elválasztva egymástól és a folyosótól. A komfortot egy pad és egy tálba kirakott víz szolgáltatta. Se mosdó, se étel, esetleg pohár, amiből ihattak volna... Gólem úgy lefetyelt abból a tálból, mint egy kutya.

  Ő és Skyler egy cellába kerültek, közéjük hajítva a takarítórobotot is, amely az egész akció alatt ott lábatlankodott. Szputnyiknak nem esett jól a bánásmód, amolyan készenléti állapotba került. Nem mozdult, nem hajtogatta a szokásos szöveget, csak zizegett és lassan rajta villogott egy narancssárga lámpa.

  K. D. a mellettük lévő zárkában landolt két idegennel. Érkezésük után egy bő órával őket a tahó parancsnok, Trent kihallgatni vitte, a kölyök egyedül maradt. Így már nem volt oka szó nélkül hagyni azt, hogy Skyler folyamatosan bámulja;

 – Mi van, mit nézel!? – förmedt rá a fiú.
 – Nekünk még elintézetlen ügyünk van! – felelte gépiesen.
 – Ügye van neked a halálnak... Zakkant ribanc!
 – Ki bízott meg vele, hogy ellopd tőlem az adatkulcsot?
 – Nem tudom! És ha tudnám sem mondanám meg! – vágta rá, meg sem várva a kérdés végét. – Amúgy meg BEKAPAHTOD!
 – De nagy lett a szád... Nemrég még úgy rimánkodtál, mint egy kis ribanc!
 – Változtak a dolgok.... Szóval kopj le!
 – Rendben... Szóval értékes ez a cucc, he? – Skyler elővette az adatkulcsot. – Tényleg elég sokat érhet, ha eljuttatott volna a Földre... Jó lenne megszabadulni ettől a szarfészektől, mi? Igazi levegő, víz... Igazi kaja. Nem hiányzik?
 – Mi a faszról beszélsz...?
 – Csak azon gondolkodtam el, hogy előtted még ott az élet... Nem itt lenne a helyed. Én viszont nem megyek már innen el, úgyhogy neked adom az adatkulcsot.
 – Mi van? – horkant fel K.D.
 – Nem az adatkulcs a lényeg. Azt kell tudnom ki az, akinek kellett volna.
 – Fogalmam sincs...
 – Hm, rendben. Hiszek neked. Tekintve, hogy megmentettél a Vulcanuson, neked adom.
 – Na, mi van...? Nekem rontasz, hogy elvedd ezt a szart, erre visszaadod? Ezt vegyem is be?
 – Mondom, az adatkulcsra nincs szükségem. És mivel tényleg nem tudod, ki volt a megbízó, inkább legyen a tiéd. Hisz értékes...
 – Komolyan... Baszd meg!
 – Rendben, ha nem kell. Én felajánlottam.

  Pillanatnyi csend.

 – Akkor dobd át!
 – Dehogy dobom, még összetörik. Akkor semmire nem mész vele.
 – Akkor add át a rácson!

  Skyler így is tett, szépen áthelyezte a kis pendrive-ot K.D. cellájába. Egy röpke pillanatra farkasszemet néztek, a kölyök a tárgyért ugrott, azonban Skyler gyorsabb volt. Elkapta az adatkulcsot, megragadta K.D.-t a ruhájánál fogva és a rácshoz húzta.

 – Akkor kezdjük újra azt a beszélgetést! – sziszegte eszelősen. – Most legyen nagy a pofád és mesélj el nekem szépen mindent töviről hegyire! A mondandódat pedig úgy rakd össze, hogyha nem tetszik, amit mondasz, átpréselem a koponyádat ezen a kurva rácson!
 – Hagyj már békén te kibaszott elmebeteg...! – hörögte K.D.
 – Nem vagy elég motivált? Akkor ehhez mit szólsz...?

  Skyler megharapta a fiú egyik fülét, nem túl komolyan, de eléggé, hogy fájjon. A kölyök ordított. Ezután a haját ragadta meg és annál fogva feszítette a rácsnak.

 – Fiatal vagy te még, hogy megsüketülj... Nem, hogy megkopaszodj. Ha azt akarod, hogy véget érjen, dalolj szépen!
 – Mondom... Istenemre mondom, nem tudom ki a fasz volt az! Nem tudom a kilétét... Nemsokkal azután vettem az első üzenetét, hogy a bázisra kerültél. Azt mondta, ha leszállítom azt a szart, hazajuttat! Semmi mást nem tudtam!
 – Tehát elmondta neked, hogy nálam van az adatkulcs, szerezd meg és hozd el ide, hogy a Földre juthass?
 – Pontosan!
 – És te erre alapozva el is indultál...? Komolyan?
 – Mi más választásom lett volna!? Maradjak az elmeroggyantak között, hogy engem is felzabáljanak?

  A skalp feszítése jobban fáj, mint a legtöbben gondolják. A füléből csorgott a vér, arcán a könnyek. Zihált és hörgött, közben pedig ösztönösen próbált ellenkezni.

 – Jó, tegyük fel, hogy elhiszem ezt a sok szarságot... Eszedbe sem jutott, hogy megnézd mi van az adatkulcson? Hogy mitől olyan értékes?
 – Nem tudom! Senki nem tudja! Célgép kell hozzá! – ez egybevágott azzal, amit Freya mondott neki. – Ennyi! Engedj el!
 – Ó, ugye nem gondoltad, hogy ezzel vége...? Átvertél, kihasználtál, megloptál és hagytál volna megdögleni. Már csak ez elég lenne kétszer is, hogy kinyírjalak. Viszont ennek tetejébe, még túl sokat is tudsz... Úgyhogy ha még valamit elmondanál, most tedd!

  Eszköz híján puszta kézzel kezdte el fojtogatni. Ujjait a gégéje alá mélyesztve zárta el a légcsövét, K.D. magatehetetlenül kapálózott és próbált szabadulni. A néhány kínzó másodpercnek végül Gólem vetett végett.

 – Elég! – ordított rá a nőre majd vállánál fogva elrángatta a rácstól. A kölyök így megmenekült.
 – Te mi a faszt képzelsz magadról? – őrjöngött Skyler önmagából kifordulva.
 – Nem ölöd meg! Nem tehetsz ilyet!
 – Te nem mondod meg nekem, mit tehetek! Te fogyatékos nyomorult! Nélkülem rég halott lennél, akárcsak az a senkiházi narkós barátod!

  Ez kiakasztotta Gólemet, megragadta az egyetlen tárgyat a közelében, Szputnyikot, és Skylernek hajította. Az időben ki tudott térni előle, így a robot a rácsnak csapódott. Az örök némaságra tért gépből számos olyan apróság volt hullott ki, melyek egyértelműen nem az alkatrészei voltak.

 – Mi bajod van neked!? – ordította Gólem. – Miért vagy ilyen! Megszállt téged!
 – Mi az anyádról hadoválsz...?
 – Tudod! Az a szar...! – Gólemnek sajnos mindig is problémái voltak az önkifejezéssel. – Benned van! Fred megmondta, hogy gonosz!
 – Louise hatalmat adott nekem! Hatalmat saját magam felett, a gyengeségeim leküzdéséhez! De te ezt nem értheted, ahogy ő sem... Ostobák!
 – Te meg miről beszélsz? – krákogta K.D., amint meghallotta az AI nevét, melyet ő hozott létre.
 – Semmi közöd hozzá!
 – Azt hiszed Louise benned van... Mi?

  Skyler feszült arccal hallgatott, a fejében csata volt. Louise, a cél elérése érdekében felfokozta a nő összes haragját és agresszióját, ezért válhatott ilyen kegyetlen, szadista állattá. Az AI úgy ítélte meg, K.D.-val végezni kell, ezért pedig mindent bevetett. Viszont egyvalamivel nem számolt; ha ilyen nagy indulatokat enged szabadjára, azt igen nehéz kordában tartani... Louise minden erejével afelé terelte Skylert, hogy hagyja figyelmen kívül azt, amit K.D. mondott az imént, viszont ösztöne azt súgta neki, hogy bele kell mennie a dologba. A csendet végül Gólem törte meg;

 – Valahogy bele ment! Azóta ilyen! Nem normális!
 – Mi, azt állítod, hogy az AI, amit készítettem benned van? Te tényleg meghülyültél...
 – Kuss! Mindkettőnek!
 – Az a neve, hogy Louise. Először a karperecén volt, de valahogy a fejébe költözött.
 – Ez agyrém... Ez nem valami démon, hogy megszálljon. Csak egy AI, nem tud ilyet – hüledezett K.D. az általuk összehordott képtelenségeken.

  Skylerben megtört valami. Az AI minden zaja ellenére tisztán eszébe öltött egy gondolat; ha az, aki alkotta Louise-t úgy beszél, hogy képtelen lenne rá, mégis mi a fene van a fejében?