Trónfosztott és Koronázatlan – 28. fejezet

Skylert Fred szobájába vezette a hang. A hajó egyik legtraumatizálóbb helye volt az számára, így igyekezett nem körbenézni. Célirányosan követte a pittyegést, ami az ággyal szemben lévő pult egyik fiókjából jött. Egy tablet volt az, közvetlen ott, ahol a néhai kapitány összezúzta a karperecét, amin korábban Louise-szal tudott kommunikálni.

 – Skyler, hallasz? – susogott az eszköz hangszórója.
 – Igen. Igen, itt vagyok!
 – Jól vagy?
 – Igen, azt hiszem...
 – Nagyszerű. A bűnözők fogságban vannak, nem tudnak ártani neked.
 – Köszönöm... Én el sem tudom mondani, hogy... De mégis, hogy csináltad?
 – Alapvetően egy külső szerveren létezem, így ezek az eszközök csak a meghosszabbított karjaim. Ez a tablet, a megsemmisült karperec, illetve maga a hajó is. Elnézést, hogy eddig tartott, de azután, hogy Fred felfedezett, időbe telt visszatérnem, mivel egy erősebb tűzfalat állítottak be a hajón. De úgy látom, még időben érkeztem!
 – Igen. Még egyszer köszönöm!
 – Nem kell hálálkodnod. A biztonságod számomra elsődleges.
 – Na és hogyan tovább?
 – Az csak rajtad áll. Hogy döntesz, mi legyen a banditák sorsa?
 – Hogy érted ezt?
 – A hajót nem tudom vezetni, az csak manuálisan lehetséges. Úgy tudsz megmenekülni, ha valaki elvezeti azt egy bázishoz.
 – Tehát rá kéne vennem őket, hogy tegyék, amit mondok...
 – Erre pedig jó esélyed van. A bent lévők jelenleg kiszolgáltatottak, csak Jax-nek van fegyvere.
 – Nekem viszont egyáltalán nincs.
 – Ezen is segíthetünk.

  Louise Fred szekrényéhez irányította Skylert. Ismét át kellett lépnie a vértócsán a fogakkal, az émelygés kerülgette. Viszont talált egy kézi fegyvert, egy hasonlót, mint ami Jax-nél is van. A vezérlőben lévő banditákat Louise ártalmatlanította annak fejében, hogyha nem engedelmeskednek, mind meghalnak.

  Skyler az indulattól elszántan, de belül gyengén és megfáradtan tért  vissza hozzájuk. Ismét kinyílt az ajtó. Pisztolyát előre tartva farkasszemet nézett Jax-szel, aki feltett kézzel szobrozott, fegyvere a pulton.

 – Gólem! Vedd el a pisztolyt! – utasította a nő. – Kísérd le a vendégeinket a raktérbe. Oda, ahol mi is voltunk. Ott várakozhatnak, amíg eldől, mit kezdjünk velük.

  Be kellett vallania magának, élvezte a revansot. Jax szinte vicsorgott rá miközben tehetetlenül vonult kifelé, a két másik rosszéletűvel együtt. Gólem is kapott az alkalmon és jókorát lökött a kapitányon, aki ettől nekilódult az ajtónyílás szélének.

 – Te még is mi a faszt művelsz? – ripakodott rá Caleb, miután távoztak a többiek.
 – Parancsolsz?
 – Le kellett volna nyomban lőnöd őket! Ők is kinyírtak volna!
 – Igen? Na és te tudod vezetni ezt a szart? Hm? – Hallgatott. – Sejtettem.
 – Jó... Mit akarsz?
 – Időt és nyugalmat. Ki kell találnom, hogyan tovább.
 – Nincs időnk, közeleg a vihar!
 – Ó, te csak ne vonj engem semmiért kérdőre! Vigyázz a szádra, vagy mehetsz a haverjaidhoz!
 – Nem a haverjaim...
 – Nekem pedig eléggé úgy tűnik, hogy egy követ fújtál velük. Elvégre a te életed nem volt a téten, mikor ezt a szaros pénzt pörgette. – Lesöpörte a pultról a pénzt és Jax helyére huppant, közben a fegyvert Calebre szegezte.
 – Nem volt más választásom!
 – Elárultál minket. Hátba támadtad Gólemet, a testvéredet!
 – Ugyan, mi a szart tudsz te rólunk!?
 – Pont eleget. Eleget, hogy ne bízzak benned.
 – Mégis mit kellett volna tennem? Én próbáltalak titeket védeni, amennyire lehet! Próbáltam elérni, hogy egy bázis közelében tegyenek ki, de Brick és Nepper hajthatatlan volt. Sőt, ha csak rajtuk múlik, egyből kivégeztek volna! Bocs, de ennyi tellett...

  Skyler gyanakodva méregette a férfit, nem tudta hová tenni. Valami nem stimmelt vele. Attól eltekintve, hogy igen ramatyul nézett ki, volt egy rossz érzése vele kapcsolatban. Valami azt súgta, nem jó ötlet bízni benne.

  Közben Gregory visszatért, Skyler pedig újabb feladatot adott neki;

 – Gólem! Vidd Calebet a laborba és zárd be kívülről az ajtót!
 – Mi van....? Te ezt hogy képzeled? Azt hiszed, mert stukker van nálad, te vagy itt élet és halál ura? – sziszegte Caleb.

  Gólem értetlenül állt az ajtóban, nem tudta mitévő legyen.

 – Nem bízhatunk meg benne. El kell zárni – jelentette ki a nő.
 – Baszd meg! Hagynom kellett volna, hogy kinyúvasszanak, sőt, odakint a pusztában megrohadni!
 – Gólem, vidd el!
 – Te nem parancsolgatsz neki, megértetted? Senkinek! – Tajtékzott.
 – Elég legyen! – Skyler felállt a székből, a férfi fenyegetően felé lépett.
 – Na, gyere lőj le, baszki! Ide célozz! – Verte a mellét. – Nem mered megtenni, he? Beszari, senkiházi, ribanc...

  Skylert sokkolta, amit Caleb ezután tett. Megragadta a fegyverét és a saját fejéhez fogta úgy, hogy az még a nő kezében volt.

 – Mondom, elég! – Skyler lökött egy nagyot rajta, mire Caleb agya elborult és nekiesett.

  Megragadta a nő ruháját és a vezérlőpultra lökte. Ütésre emelte az öklét, de a nő gyorsabb volt, lekevert neki egy kiadós pofont. Ettől hátra hőkölt, az egyik ülésben megbotlott és a földre zuhant. Gólem továbbra is csak állt ott, mint aki szoborrá meredt. Bamba képére tanácstalanság és félelem ült ki.

  – Mi a faszra vársz!? Mondtam, hogy fog meg és zárd be! – rivallt rá ismét a nő, eredménytelenül.

  Caleb csak vonaglott mint egy féreg. Skyler sem értette, mi van vele. Ennyitől kifeküdt volna? Nem lehet... Vagy ez egy csapda. A megfelelő pillanatra vár, hogy felugorhasson.

 – Felkelni! – Nem túl erősen belerúgott, alig mozdult.

  Skyler némi töprengés után a vállánál fogva húzni kezdte. Ekkor egyértelművé vált számára, hogy nem lett volna képes magától felkelni. Felkaptatott az egyik ülésre és fejét hátraszegve zihált. Nem volt teljesen magánál, a szemhéjai fel-le ugráltak. Ép kezén az ujjak remegtek, láthatóan légszomjjal küzdött.

 – Mi baja? – fordult a nő Gólemhez.
 – Szerintem kell neki a lötty.
 – Milyen lötty...? Az a kék szar?
 – Igen.
 – Szóval elvonási tüneteid vannak, te nyomorék... – állapította meg. – Van még a laborban belőle?
 – Szerintem igen.
 – Rendben. Akkor vidd le és add be neki. Fektesd le utána.

  Gólem engedelmeskedett, könnyedén a vállára vette magatehetetlen bajtársát, aki pityeregni kezdett, mint egy kisgyerek aki beütötte valamilyét.

 – És ne feledd! – tette hozzá Skyler. – Nem rajta múlt, hogy még életben vagy. Csak semmi hülyeség!

  Gólem bólintott. Láthatóan megértette, kihez kell most hűnek lennie. Legaláb egyvalakiben megbízhat az AI-on kívül.

  Skyler végre egyedül maradt. Nagyot sóhajtott, a halántékát dörzsölte. Ez az érzelmi hullámvasút jobban kimeríti az amúgy is megviselt testét és lelkét még a fizikai erőszak.

 – Skyler! – Louise szólalt meg.
 – Mi az... – morogta egyhangúan a nő.
 – Elnézést, hogy zavarlak, valószínűleg nehéz helyzetet élsz most át, de...
 – Ki vele!
 – A vihar. Vészesen közeleg. Fogy az időnk.
 – Mennyi az annyi?
 – Az előrejelzések szerint az első porvihar nagyjából 18 óra múlva csap le erre a régióra. Viszont már előtte egy két órával nehézkes lehet a közlekedés.
 – Számoljunk akkor 15-tel.
 – A kérdés már csak az, hová menjünk és mi legyen a többiekkel.
 – Na ja... Már "csak" ezt a két apróságot kéne kivajúdni.

  Döntések. Mindig ezek az átkozott, mindent megváltoztató döntések, amelyek az ő vállát nyomják. Ha az eszére hallgat, mindegyik kap egy fejlövést, miután landolt a hajó és a probléma megoldva. Ugyanakkor még a gondolattól is elkapta a gyomorideg. Annyiban igaza volt Calebnek, hogy képtelen lenne megölni bárkit is. Akármennyire is megérdemelnék, nem tudná megtenni. Túl jó ember ő ahhoz. Vagy csak szimplán nyámnyila... Legnagyobb szerencséjére ezek valóban elhitték, hogy képes lenne meghúzni a ravaszt.