Ítélet és védőangyal – 27. fejezet

  A tehetetlenségtől lebénultan várták azt, aminek jönnie kellett. Skyler nyakán lüktetett az ér, a feje majd szét hasadt. Épp, mint a legutóbbi agyvérzése előtt... Mikor az ajtó zármechanikájának zajait hallotta, már nem tudott levegőt sem venni. Üresen, összetörve meredt a vaksötétbe, mint egy üregben lapuló nyúl.

  Az ajtó résnyire nyílt, bevetült a folyosóról a fény. Pillanatnyi karcos csend, majd megszólalt egy hang;

 – Greg, itt vagy?

  Caleb volt az. Skyler megkönnyebbülve ernyedt el, mint egy rongybaba. Ez egyszerűen hihetetlen... Eljött. Igaza volt Gólemnek. Valósággal szürreális. Mindenesetre itt volt az alkalom, így nem kérdezett, csak feltápászkodott és Gólem után ő is kisétált az ajtón.

 – Csak, hogy itt vagy – vette neki oda a nő.

  Caleb nem szólt semmit, szinte a szeme sem rebbent. Az ugyan sejthető volt, hogy nem számított Skyler jelenlétére, viszont a reakció ilyen mértékű hiánya szinte már-már gyanús volt. Persze az is közrejátszhatott, hogy Gólem a vállán csüngött és érthetetlenül habogott a sokktól, mint egy túlméretes gyerek.

  Kis noszogatás után Gólem is indulásra készen állt.

 – Terv? – szegezte a kérdést Skyler a "megmentőjükhöz".
 – Utánam! – hangzott a kurta válasz.

  Elindultak tehát. Skyler képtelen volt gondolkodni rajta, hogy mégis hová akarja vinni őket? Egy újabb veremben kell majd  nyomorogniuk, vagy tényleg van valami terve? Csodával határos módon egymaga legyűrte a másik három banditát, vagy talán szerzett egy járművet, amivel elmenekülhetnek...? Istenigazából egyik sem tűnt reálisnak. Más választásuk viszont nem volt, mint követni.

  Felmentek a raktérből, egyenesen a vezérlőbe. Caleb előre trappolt, kinyitotta az ajtót és komor tekintettel félreállt, hogy Skyler és Gólem bemehessenek. Nagy meglepetést ugyan nem, megrökönyödést annál nagyobbat okozott a látvány: Jax, Brick és Nepper ültek velük szemben. Egyből elfogta az émelygés. Tehát végtére is neki volt igaza... Caleb elárulta őket és tálcán kínálja a rosszfiúknak.

 Gólem hisztirohamot kapott. Könnybe lábadt szemekkel, hörögve csapkodta és rángatta Calebet, aki a padlóra meredve tűrte azt. Gólem reakciója érthető volt, hisz nem épp békésen váltak el a szobában lévő urakkal; agyon akarták verni.

 – Elég legyen! – visszhangzott a helyiség Jax dübörgő hangjától.

  Gólem ledermedt. Csendben zihált, remegett a feje. Skyler szintén szótlanul bámult, mint egy végrehajtásra váró halálraítélt. Elvégre, így is érezte magát, nem alaptalanul.

 – Nincs időnk a drámázásra... – kezdte mondandóját Jax. – Tudjátok, miért vagytok itt. Attól, mert azt az elmeroggyantat eltettük az útból, a szabályok még érvényesek. Addig maradhat valaki a hajón, amíg hasznát vesszük. Nálatok pedig ez nem áll fenn. A dagadt erős, de kezelhetetlen, a nőt pedig attól az egy kivételtől eltekintve legfeljebb ágybetétnek használhatnánk... Arra meg nem kell.

 – Hogy baszódnál meg... – morogta magában Skyler. Rettegése dühvel párosult.
 – Parancsolsz? – förmedt rá Brick.

  A nő nem válaszolt.

 – Valahogy úgy... – folytatta Jax. – Szóval, mivel egy épeszű vezetés vette át a hajót, úgy döntöttünk, lehetőséget adunk a demokratikus választásra a sorsotokat illetően.
 – Mi...? – kérdezett vissza Skyler.
 – Szavazni fogunk – jelentette ki komoran Caleb.
 – Abban tehát egyetértés van, hogy távoznotok kell. A kérdés már csak az, hogy hogyan.
 – Mármint az a kérdés, hogy kinyírtok e vagy sem...?
 – A kérdés az, hogy kockáztassuk-e a saját biztonságunkat azért, hogy életben maradjatok – válaszolt szúrós tekintettel Jax. – Az egyik lehetőség, hogy egy űrruhával a sorsotokra hagyunk a legközelebbi állomás közelében, a másik pedig, ugyanez, csak itt, a környéken. Elkerülve annak kockázatát, hogy bemérik a hajót vagy utolér a vihar.
 – Magyarán jó eséllyel megdöglünk! – nevetett fel keserűen a nő.

  Közben Gólem egyre hangosabban hörgött, majd mikor Jax épp a mondat végére ért, nem tudta magát tovább türtőztetni. Ordítva nekirontott a férfinak, Caleb azonnal utána kapott, hogy lefékezze, vajmi kevés sikerrel. Az óriás végül egy lépésnyire torpant meg az új kapitánytól, mikor az a szemei közé fegyvert nyomott.

  – Nem muszáj megvárni az eredményhirdetést – vigyorgott, kivillantva bronzsárga fogsorát.
 – Komolyan azt várod, hogy asszisztáljunk ehhez!? Te pszichopata fasz! – fakadt ki Skyler is, végső elkeseredettségében.
 – Nekem köszönheted, hogy még életben vagy, te senkiházi picsa! – Jött a csattanós válasz. – Én tettem lehetővé a szavazást.
 – Ez röhejes... Megalázó, beteges és... Komolyan, essünk túl rajta inkább most!
 – Skyler, ezt ne! – morogta neki Caleb.
 – Na, te csak ne pofázz! Gerinctelen köcsög!
 – Elég! – tett ismét rendet a kapitány. – Mint mondtam, nincs időm a szarakodásra. Ti kussban maradtok, mi pedig szavazni fogunk.

  Jax felállt a székből, fejét enyhén előre kellett hajtania, hogy ne verje be a plafonba. Skyler még egy hosszú pillantás erejéig gyilkos szemekkel bámulta Calebet. Mérhetetlen gyűlölet tombolt benne, nem is tudta ki iránt a legjobban. Legszívesebben egytől egyig agyonlőtte volna őket. Keze ökölbe szorult, fogait csikorgatta. Caleb állta a pillantását, tekintete gyenge és összetört volt. Végül lesütötte szemeit, mikor Jax folytatta.

  – A kérdés tehát: mi legyen ennek a kettőnek a sorsa? Az "A" lehetőség: a közelben tesszük ki őket, kockázat nélkül. Tegye fel a kezét, aki erre szavaz.

  Brick és Nepper jelentkeztek. Skyler furcsállta, hogy Jax nem. Ezek szerint nincs ebben egyetértés köztük?

 – A "B" lehetőség pedig, hogy a legközelebbi bázis közelében tesszük ki őket, így vállalva a veszélyt, hogy elkapnak vagy viharba kerülünk, de nagyobb esélyt adva nekik a túlélésre.
 – Nagyobb esélyt!? – csattant fel Skyler. – Mégis, hogy a faszba élnénk túl a semmi közepén egy űrruhában? Annak mi az esélye?
 – Csodák mindig történhetnek – vigyorgott. – Emlékezz csak arra, hogyan kerültél ide.

  Ezt nem méltatta válaszra.

 – Na és Freddel mi lesz?
 – Az ő kényelméről saját magam fogok gondoskodni. Tehát, visszatérve a szavazáshoz, emelje fel a kezét, aki a B-lehetőséget választja.

 Jax hümmögve körbetekintett és felemelte a kezét. Ahogy Caleb is, miközben a másikkal lefogta Gólemét, aki a jelek szerint azt hitte, ő is szavazhat.

 – Ez bizony döntetlen – állapította meg a végeredményt a vezér. – Kettő-kettő.
 – Szóval? – sziszegte a nő. Majd' összeesett a feszültségtől.
 – A szerencsére bízzuk a sorsotokat. – Elővett egy érmét. – Ez a kicsike itt a szerencsepénzem. A régi időkben ilyennel lehetett fizetni ezért, azért...
 – Térjünk a lényegre!
 – De türelmetlen valaki! – Vigyorgott aljasan Jax. Szemlátomást élvezte a helyzetet. – Szimplán megpörgetem az érmét a pulton, és az dönti el az eredményt, hogy melyik oldalán áll meg. Ha az írás lesz felül, az "A" nyert, ha a fej, akkor a "B". Mindenkinek megfelel?
 – Csak csináld... – sóhajtotta Brick.

  Hangos koppanással a pultra állította a bő két ujjpercnyi átmérőjű ezüstös pénzt, majd egy hirtelen mozdulattal megperdítette a tengelye mentén. Irdatlan sokáig pörgött az a vacak, mindenki feszülten nézte. Lassulni kezdett, majd egyre inkább a szélein bucskázott. Még nem állapodott meg teljesen, de egyértelmű volt, melyik felét mutatja felfelé, mikor Jax rácsapott.

 – Ez bizony fej. Sajnálom... Én humanista vagyok, mellettetek szavaztam.

  Skyler fel sem fogta, olyan hirtelen történtek ezután a dolgok; Összerezzent, mikor Jax utolsó szavára szisszenve kinyílik mögötte az ajtó. Ismerős hang recsegett az irányítópult mikrofonjából; Skyler, menekülj!

  Ösztönösen cselekedett, azon nyomban az ajtó másik oldalán találta magát, mely már záródott is mögötte. Hátra pillantva látta az értetlen tekinteteket. Mindenki döbbenten meredt utána, Jax a fegyveréért nyúlt, de már késő volt. Csak a csukott ajtóra tudott leadni egy lövést. A kézi sugárvető lövedéke hangosan szikrázva csattant az acéllemezen, kormos, füstölgő foltot hagyva maga után.

  A hirtelen adrenalinlöket, mely a menekülést lehetővé tette szinte azonnal elillant. Az első saroknál remegve térdre rogyott és zihált. A hang ismét felcsendült, ezúttal az egész hajón visszhangzott;

 – A nevem Louise. Átvettem a hajó feletti irányítást. Ha életben akartok maradni, kövessétek az utasításaimat! Felszólítalak, hogy tedd le a fegyvert! Amennyiben ez nem történik meg, a vezérlőkabint dehermetizálom.

  Skyler értetlenül meredt az üres folyosón előre. Képtelen volt elhinni, amit hall. Azt hitte csak álmodik, hogy a stressztől és kimerültségtől már hallucinál. Ugyanakkor túlzottan valóságosnak tűnt, és egyértelműen életben van. Egy pár röpke másodpercig még merengett a szituáción, majd ismét meghallotta;

 – Skyler! Kövesd a hangom!
 – Louise... – suttogta.