A kígyó alkonya – 29. fejezet

Ő lett az elátkozott hajó kapitánya. A hajóé, amelyen senki nem akart lenni, de mégis abban a pillanatban az életet jelentette. Abban azonban senki nem lehetett teljesen biztos, hogy az Apophis valóan túlélő bárka-e, vagy egy fémkoporsó. Ez Skyleren múlt, aki kétségek közt vergődve, az idő szorításában próbálta meghozni erről a döntést.

  Miután Caleb édes mámorba szenderült, Skyler is úgy döntött, hogy pihen egy kicsit. Be kellett látnia, hogy képtelen gondolkodni, borzasztóan érzi magát, megtört volt és kimerült. Egy újabb rosszullét tette fel az i-re a pontot, épp amikor Gólem visszatért fogta el a hányinger és terítette be a vezérlő padlóját. Tudta, hogy ez egyértelmű jel arra, ha nem pihen, összeomlik. Kiadta Gólemnek, hogy őrködjön és ha bármi történik, szóljon neki. Ő miután megmosakodott, bevonult abba a lélekölő sötét kis lukba, amelyet szálláshelyül kapott a legelején és a priccsre roskadt.

 – Louise... Legalább két órát aludnom kell. Nem bírom... Kelts majd fel, kérlek!

  Alig mondta ki e szavakat, már le is ragadt a szeme. Erőtlenül szuszogott, szinte azonnal elkezdett nyomasztó zagyvaságokat álmodni, ami viszont hasznos volt, hisz az agya így rendezni tudta valamelyest a sorokat. Agyi funkcióit elemezve, Louise végül úgy döntött, hogy 3,5 óra múlva fúj csak ébresztőt. Skyler szemei még teljesen ködösek voltak, mikor felriadt a pittyegésre. Tudta, mit jelent ez. Tudta, hogy cselekedni kell.

 – Mennyi időnk van még?
 – Körülbelül 11 óra a viharig.

  Tisztában volt vele, hogy saját jövőbeli mentális stabilitása érdekében egy pacifista megoldást kell találnia a helyzetre. Ehhez mindenkivel számolnia kellett, még azzal is, akit a legkevésbé akart látni: Freddel. Nem tudta, mi van vele, talán már felkötötte magát abban a zárkában, vagy már annyi idő eltelt, hogy szomjan halt. Muszáj volt ellenőriznie, így, habár Louise kifejezetten ellenjavallta, lement hozzá.

  Őszintén remélte, hogy meghalt. Persze, nem szép ilyet kívánni, még neki sem, de ha elintézte volna magát, vagy nem élte volna túl a verést, nem lenne vele gondja. Ott, ahová zárták nem voltak kamerák, ő maga pedig nem rendelkezett chippel (vélhetően kiszedte magából) így Louise számára nem volt látható. Skylernek személyesen kellett utána néznie.

 – Ez az az ajtó? – kérdezte az AI-t.
 – Igen.

  Szemlátomást nem különbözött a raktér többi részétől. Az ajtón volt egy kis kémlelő ablak, aminek a fedelét felnyitotta; a látvány sokkoló volt.

  Egy zöldes lámpa haloványan égett odabent, fénye sejtelmesen világította meg a romhalmazt, ami Fredből maradt. Nem tudta eldönteni, hogy él-e még. Lebicsaklott fejjel ült a falnál, bal karja egy csőhöz bilincselve. Még mindig meztelen volt, nyitott köntösben, hisz az aktus után, az ágyból rángatták ki. Teste csupa vér az ütések nyomán. Nem tudta nem észrevenni, hogy mellei helyén mély, aszimmetrikus hegek éktelenkednek. Skyler erre nem is emlékezett, hisz együttlétük épp elég megrázó volt, plusz be is volt kábítva. Ami viszont a legjobban megrémítette, a lába; porladt. Ő is elkapta. Egyből bevillant neki Monroe, akit ugyanígy, egy zárkában agonizálva látott utoljára.

  Hátrahőkölt, mire az ablak fedele elég hangosan lecsapódott. Levegőt sem mert venni, villámgyorsan cikázni kezdtek a fejében a gondolatok. Hogy fertőződött meg? Vajon már a hajón volt a kór, mikor ő idekerült? Na és persze, mivel erőszakoskodott vele, jó eséllyel őt is megfertőzte! A szíve hevesen kalapálni kezdett, majd szinte megállt, mikor meghallotta a néhai kapitány elhaló hangját odabentről.

 – Na mi az, nem bírod a vért? – Hát életben van.

  Skyler félszegen visszanyitotta a spalettát, a félholt nő farkasszemet nézett vele. Rettegett, az ájulás kerülgette, pedig nem volt közvetlen veszélyben.

 – Hát nem nyírtak ki... – állapította meg Fred. – Ez viszont azt jelenti, hogy te lettél a főnök. Valahogy... Különben vagy itt lennél mellettem, vagy odakint feküdnél holtan. Balfaszok! – utalt Jax-re és a másik két lázadóra.
  – Meg vannak a módszereim.
 – Az a rohadt AI... átvette a hajómat. Más magyarázat nem lehet. Te, meg az az isten csapása! Az evilágon túliak jólmegbüntettek, amiért ekkora hibát követtem el...
 – Mióta vagy beteg? – szegezte neki a kérdést Skyler, még mielőtt elmerül az önmaga által kreált hitvilágban.
 – Hogy micsoda...!?
 – Mikor fertőződtél meg?
 – Hát ez jó... – kuncogott keserűen. – Látszott, hogy nem vagy egy észlény, de hogy ennyire hülye legyél...
 – Válaszolj a kérdésre!
 – Egyértelműen tőled kaptam el ezt a szart! Úgyhogy neked kéne tudni. Mi ez, valami mutáns rüh vagy lepra!?
 – Egy ismeretlen de halálos betegséget kaptál el. Ez végzett a bázisommal is. Viszont nem tőlem kaptad el, nekem nincs semmi bajom.
 – Hát akkor valami csodaribanc vagy, merthogy rajtad kívül hónapok óta nem volt együnk sem kontaktban a külvilággal! Más nem hozhatta ide, csak te... Lehet, nálad csak később kezdődik el ez a rohadás.

  Skyler hallgatott. Elbizonytalanodott önmagában; ez vajon tényleg lehetséges? Terjeszti a vírust, de nem betegszik meg? Ha ez így van, akkor mindenkire veszélyt jelent.

 – Tönkretetted az életemet... Elveszítettem mindent miattad! – folytatta Fred. – Elvetted a hajómat, a csapatomat és megfertőztél egy halálos kórral. Ha ezt tudom.... Nem ért ennyit az a menet. Egy igazi csapás vagy! Hallod? Remélem kínok közt döglesz meg!

  Skyler távozott. Egyrészt nem volt értelme a szitkozódást hallgatnia, másrészt, amit hallott, mindent megváltoztat. Egy két lábon járó veszélyforrás, így nem juthat ki az Apophiszról. Eldőlt tehát, mind a hajón fognak meghalni.

 – Skyler, emlékeztetnem kell, hogy a vihar közeleg. Fogytán az időnk.
 – Az már nem számít.
 – Hogy érted ezt?
 – Hallottad Fredet... Egyértelmű, hogy bennem lappang az a szar.
 – Ez nem támasztható alá egyértelműen.
 – Eleget hallottam... Nem mehetek emberek közé, így is elég vér tapad már a kezemhez.
 – Skyler... Megértem, hogy lehangolt vagy, de emlékezz, hogy fontos küldetésvár rád!
 – Mi...?
 – Az adatkulcs! K.D-nél van, a New Midlandsen!
 – Az nem érdekel! Fogd már fel, itt a vége! Ha le is jutok innen valahová, a kór előbb utóbb utolér. És nem akarok több életet tönkre tenni, elég ha ez a hat szerencsétlen jön velem a másvilágra

  Hallgatás. Szinte érezni lehetett, hogy Louise léthatatlan fogaskerekei teljes erővel forognak. Nem tudott több észérvet felhozni, ugyanakkor hazudni sem tudott és többet sem mondhatott el annál, mint amit Skylernek abban a pillanatban tudnia lehetett. Algoritmusa a 22-es csapdájába került, a cél érdekében valamit be kellett áldoznia.

  Kis idővel végül folytatta;

 – Attól tartok nem fogod fel a helyzet súlyát, Skyler. Ez már rég nem csak rólad szól.
 – Tessék...?
 – Az az adatkulcs rendkívül fontos. Muszáj megszerezned.
 – És ez honnan is jött? Azt mondtad, nem tudod mi van rajta!
 – Azt, hogy pontosan mi van rajta, valóban nem tudom. Azonban azt igen, hogy az egész emberiség számára fontos anyagokról van szó. Nem kerülhet rossz kezek közé!
 – Na állj! Azt állítod, tisztában vagy a jelentőségével, de egészen eddig nem mondtál róla egy kurva szót sem? Most meg hirtelen azt akarod, hogy szerezzem meg az emberiség kedvéért!
 – Értsd meg, elsősorban a biztonságodat kellett szem előtt tartanom! Minden lépésemmel arra törekedtem, hogy az aktuális veszélytől megóvjalak, és ez most is fennáll...
 – Miért is? Ki akarja, hogy segíts nekem és miért? Hiszen egy szaros AI vagy, neked nem áll ez érdekedben! Valaki erre utasított. Ki volt az?
 – Én egy magasan fejlett, önálló gondolkodásra képes mesterséges intelligencia vagyok, aki képes saját döntéseket hozni. Nem csak egy átlagos logikai modell... Mint azt már korábban is említettem, önszántamból keltem a segítségedre.

  Ösztönei azt ordították, hogy Louise hazudik. Ilyen egyszerűen nincs, hogy egy virtuális jótündér egyszer csak mellé szegődik. Az volt az érzése, hogy mindvégig hazudott neki. Valaki azt akarja, hogy visszaszerezze azt a pendrive-ot. Valaki, aki tudja, mi van rajta, holott elméletileg azt csak ő és Freya tudhatták. Még ha K.D-nél nincs is a legjobb helyen, nem fogja tudni feltörni. Freya azt mondta, az csak egyetlen módon lehetséges, egy speciális géppel, ami az Aeolis III-on van. A kölyök valószínűleg nincs vele tisztában, milyen fontos az az adatkulcs. Jó eséllyel csak azért nyúlta le, hátha el tudja passzolni valamennyiért. Az viszont, aki Louise által meg akarja szerezni, valószínű visszaélne vele. De amúgy is, továbbra is fennáll, hogy terjeszti a betegséget. Nem hagyhatja el a hajót, vita lezárva! Csak békében el akar távozni.

 – Louise! Tégy meg valamit!
 – Mit tehetek érted?
 – Hagyd el az Apophiszt!
 – Hogy érted ezt?
 – Nem akarom, hogy itt legyél. Nincs szükségem többé a segítségedre. Távozz!
 – Skyler figyelmeztetnem kell téged, hogy nélkülem...
 – Tisztában vagyok vele. Ha segítenél, magamra hagysz! Ezt akarom.

  Szünet. Úgy látszik, felfogta. Skyler már épp azon kezdett el gondolkodni, miként vessen véget az önmaga és útitársai életének humánus módon, még a porladás kezdete előtt. Viszont Louise ismét megszólalt.

 – Skyler! Mielőtt elmegyek, valamit még el kell mondanom.
 – Bármi is az, nem érdekel!
 – De...
 – Azt mondtam, nem! Semmin nem változtat.

 – Terhes vagy – jelentette ki végül a sokkoló tényt, kéretlenül.